Engem meghatározó favoritok 4. – könyvek/írók

Mint ígértem, a 100. blogbejegyzésem megünneplésének alkalmából összeszedem azokat a dolgokat, amelyek a leginkább meghatároznak engem: a stílusomat, a felfogásomat és végül, de nem utolsó sorban a történetekkel kapcsolatos elvárásaimat. Utolsó körben jöjjenek azok a könyvek, amelyek befolyásoltak, valamint azok az írók, akikre felnézek valamiért. (A kettő nem mindig fedi egymást.)

Könyvek, melyek nagyban hatottak rám:
5. Gail Carson Levine: Elátkozott Ella

Gyerekkori nagy kedvencem ez a könyv (nem a film, amely csak gyenge, hollywood-i utánzata ennek a tökéletességnek… Ó, már megint elragadtattam magam!:D), minden benne van, amit szeretek. Mesés lények, kalandok, jópasi és egy fantasztikus főhősnő. Bevallom, leginkább Ella karaktere fogott meg, ugyanis az általam olvasott regények nagy részében a főszereplők logikátlanul viselkednek, feleslegesen hisztiznek, de közben kibírhatatlanul „tökéletesek”. Nos, Ella nem tökéletes, és részben ez teszi azzá. Ügyetlen (de tényleg!), nem rajongja körbe az összes hímnemű szereplő (hála Istennek), de közben talpraesett, eszes, bátor, és nagyon erős jellem. Végig logikusan viselkedik, nem hagyja, hogy az érzelmei túlzottan elragadják, de robotnak sem nevezném. Egyszerűen fantasztikus! Ellának fogom nevezni a majdani lányom!

4. Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Körülbelül tizenhárom évesen, kamaszkorom küszöbén olvastam el ezt a regényt, és lettem a nagy szerelmese (Rhett Butlerrel egyetemben). Pedig, az Elátkozott Ellával ellentétben, ennek a főszereplőjét még csak véletlenül sem nevezném tökéletesnek, olyan távol áll tőle, mint én a popsztárságtól (akik személyesen ismernek, tudják, hogy mennyire hamis a hangom, ráadásul még botfülem is van). Mégis teljesen beleszerettem az egész történetbe, azzal együtt, hogy mennyire ostobák a főhősök, hogy nehezen nevezhető happy endnek a vége. Ennek részben az elképesztően vonzó Rhett Butler az oka, illetve az, ahogyan kezeli Scarlettet („Szakértelemmel ingerelte a nőt..”), másrészt Melanie karaktere, harmadrészt pedig a nagyfokú érzelmek. De elsősorban Rhett.:D

3. Karen Marie Moning: Fever-sorozat

(Bár még várom az ötödik részt,) Moning sorozata már akkor megfogott, amikor az első kötetbe olvasgattam bele. Akkor még nem sejtettem, mennyire megszeretem majd a sorozatot. Egyrészt a főszereplő páros kapcsolata fogott meg, imádom, ahogyan alakul, és egyre jobban ragaszkodik hozzájuk az ember. De ami különösen nagy erőssége a sorozatnak, az az, hogy teljesen kiszámíthatatlan. Nem lehet előre tudni, mi fog történni, egyik csavar jön a másik után, ráadásul, mire kiderül valami, felvetődik legalább tíz másik kérdés. Remélem, Moning az utolsó kötetben méltón helyrerakja majd a dolgokat (úgy hallottam, igen), és, fú, anyám, ilyen cselekményvezetést akarok kitalálni én is!

2. Suzanne Collins[1]: Az éhezők viadala-trilógia

Collins műve nagy port kavart az életemben, és nem minden síkon jót, ennek ellenére imádom, sőt, hasonló értékűt/műfajút/stílusút is szívesen írnék. Mindhárom részt körülbelül egy húzásra olvastam el, magával ragadott, bevont, megszeretette magát, és nem egy szereplőt ismertem meg és sirattam el általa. Amellett, hogy szórakoztatott és érzelmileg is hatott rám, el is gondolkoztatott (és ezzel egy időben el is borzasztott) azzal a teljesen reális jövőképpel, amelyet megjelenít. Szerintem egy igazán jó könyvnek ezeket az elemeket kell tartalmaznia: nem elég csak szórakoztatni, ahogy az sem elég, ha csak magasröptű gondolatokat vagdos az olvasó fejéhez. A szereplőkhöz való ragaszkodás pedig talán a legfontosabb. Legalábbis nekem biztosan.

1. J. K. Rowling: Harry Potter-sorozat

Rowling elképesztően híres regényei alapjaiban változtatták meg az életemet, amikor valamikor harmadikos koromban belekerültek abba. Nem hinném, hogy magyarázni kéne, miért, a korosztályomból sokan élték bele magukat a történetbe, követték figyelemmel a jó és rossz harcát, és várták azt a bizonyos baglyot. Közben pedig „megtanultak” olvasni úgy, ahogy kell: élvezetből, izgalommal, egy egész képzeletbeli világot befogadva és továbbgondolva. Engem pedig rárugdosott az írás rögös útjára is, mint egy mellékesen. Bár, gondolom, ezzel sem csak én vagyok így…

Írók, akik hatottam rám… (Mivel ők pusztán a könyves listámra nem illettek. Mármint, próbáltatok már meg csak egy jó könyvet kiválasztani az alábbi íróktól? Nekik szerintem az életművük vagy annak egy része egészében érték, és volt rám hatással.)

5. Nemere István

Nemerétől csak ifjúsági könyveket olvastam, de abból nagyrészt az összeset (egyedül a sci-fi-sorozata maradt ki mindmáig, de igyekszem pótolni a lemaradást!). Hogy a felnőtt irodalma milyen, nem tudom, de az biztos, hogy a fiataloknak szánt írásai izgalmasak, pörgősek, szerethetőek, jók bennük a szövegek. Meg valahogyan azt mutatják be ebben a „varázslényekkel” és veszélyekkel teli irodalmi világban, hogy teljesen hétköznapi világban is találkozhat az ember izgalmakkal. (Lásd: A fantasztikus nagynéni és folytatásai, Nagyfülű Artúr kalandjai, Gyémántvadászok...)

4. Meg Cabot

Az egyik olyan írónő, akinek tiniként faltam a műveit, és ez meg is látszik a stílusomon. Egy időben legalábbis biztosan nagyon befolyásolta azt, de nem sajnálom vagy szégyellem. Cabot olyan szórakoztatóan tudna írni akár a semmiről is, ha akarna, hogy fájna a hasam a nevetéstől. (Olyan, mint Briszéisz barátnőm ebben a tekintetben. Pont olyan.:)) Emellett izgalmas történeteket is talál ki, legyen szó átlagos vagy szupererős hősnőkről. Ráadásul az egész tinifantasy-ban valamilyen szinten úttörő volt: az ő főszereplői hamarabb találtak meg eltűnt embereket, láttak szellemeket vagy mentették meg a szeretteiket, mint a közkedvelt Vörös pöttyös-könyvsorozatoké. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy neki köszönhetem a férfiakkal kapcsolatos elvárásaimat.:D (Lásd: Mediátor, Hívó-szám 1-800, A neveletlen hercegnő naplója, stb...)

3. Agatha Christie

Még egy olyan írónő, akinek bármikor fel tudom venni a stílusát. Ennek az az oka, hogy szintén kamaszként sorban faltam a könyveit: Christie hihetetlenül jól tudja kitalálni a gyilkosságokat, felépíteni a nyomozást, elrejteni a jeleket, és felgöngyölítetni az ügyet. Emellett mind Poirot, mint Miss Marple ikonikus tagja az irodalmi nyomozóknak. Kell ennél több ahhoz, hogy elismerjem Christie krimi-életművét?

2. Jane Austen

Az idillikus, gyengéd angolszász romantika képviselője, aki a hat legfőbb regényében olyan szerelmespárokat vonultatott fel, akiket az ember automatikusan az irodalomtörténet leghíresebb párosai között tart számon. Austen jellegzetes hangulatot teremtett, és olyan dolgokról is hűen írt, amelyeket (állítólag) nem élt át, ráadásul annyira jól forgatta a szavakat, hogy bármilyen szövegkörnyezetbe be tudott illeszteni egy találóan ironikus mondatot.

1. Goldenlane, avagy Goldman Júlia

Goldenlane-ről egyszer már áradoztam ezen a blogon, nem is véletlenül, egyszerűen fantasztikus, amit és ahogy ír. Általában fantasy-ban utazik a hölgyemény, és általában valamilyen szélhámos az egyik vagy éppen mindkettő főszereplője. Ezek a szereplők jól is csavarják a szót, egészen addig, míg mindent helyre nem hazudoznak (esetenként hatalmi rendszereket döntenek meg, megint máskor csak a világot mentik meg, de mindig a szélhámos címhez méltóan teszik ezt); Goldenlane stílusa pedig nagyon szórakoztató. Ezzel egyidőben a cselekményvezetése is szédületes: kalandok kalandok hátán, nem megjósolható csattanók és végkifejletek, egyszerűen fenomenális! (Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy nem minden regénye. És a Papírtigrisbe nem kezdek még egyszer bele. Nem. Bezzeg a többibe…)

(Drága, Júlia! Ezt az egy képet találtam rólad, tölts fel többet! És írj még regényeket!!)

(De nagyon megszenvedtem ezzel a listával… És még így is kimaradt, hogy imádom Tolkien/Cassandra Clare/Rick Riordan részletesen kidolgozott, fantáziadús világait, hogy Elizabeth Gilbert stílusa egyszerűen elvarázsol az Ízek, imák, szerelmekben, hogy mind Kerstin Gier, mind Kelley Armstrong nagyon tehetségesen ki tudott alakítani olyan kamasz-fantasy történeteket, amelyeket azonnal megfognak, hogy Stephenie Meyer A burokkal érzelmileg teljesen megrázott, de a lehető legjobb értelemben, hogy…)

---

[1] Istenem, most a Battle Royale-rajongók biztos a szívükhöz kapnak! Egyébként azt is szeretem, hamarosan könyvkritikát olvashattok róla a blogon.:)