Gretty-től kaptam egy
díjacskát – és lopom a bevezetőszövegét:D –, aminek lényege, hogy egyszerre
beszéljünk magunkról, és kérdezzünk másokról, miközben persze elismerjük
egymást a blogos szférában. :)
A díjnak vannak szabályai
is, történetesen ezek:
@
Mindenkinek
11 dolgot kell mondania magáról
@
A jelölő
mindegyik kérdésére válaszolni kell
@
11 kérdést
kell feltenni a jelölteknek
@
11 embert
meg kell jelölni és linkelni
@
Nincs
visszaadás/visszajelölés
Tehát, belekezdek.
11 random infó magamról:
– A nevem Hargitai Ági, gyűlölöm, ha Ágnesnek neveznek, és ezzel
egy időben nem értem az öregek, elnézést, idősebbek azon hajlamát, hogy
Ágikának szólítanak. Az Ági olyan szép, rövid, könnyen az ember szájára jön…
– Az ELTE-ré járok, kicsiny fővárosunkba, a BTK-s kommunikáció és
médiára. Jártam kereskedelemre is, de addigra már túl bölcsész volt az agyam,
így rövid időn belül vége szakadt a kapcsolatunknak…
– Bár sosem voltam az a túlzottan bulizós személyiség, imádom
kicsiny fővárosunkat, sok ismerősömmel ellentétben csak ott tudom elképzelni a
jövőm. (Egészen addig, míg gyerekeim nem lesznek, de mivel 21 éves vagyok, Bridget
jonesosan tartós kapcsolat nélkül, ez a veszély egyelőre nem fenyeget.)
– Újságíró szeretnék lenni. Egészen öt éves koromig az
állatorvosival szemeztem, ám eziránti vágyam derékba tört, amikor kiderült,
hogy tehenekben is kéne turkálnom, ha ezt a szakmát választom, nem csak cuki
szőrös állatokat simogatni.
– Szeretem a cuki szőrös állatokat, akarok egy kutyát, de
leghamarabb akkor lesz, amikor saját házam is (remélhetőleg még az elkövetkező
tíz évben…). Meg egy-két macsek is jól jönne.
– Amíg kertes házban éltem, volt olyan, hogy egyszerre hét macskám volt. Plusz egy imádnivaló kutyám. Az volt az
aranykor, én mondom.
– Amúgy nem csak kritikaírással foglalkozom, hanem regényírással
is, olyan feltörekvő vágyaim vannak, hogy az csak na! Első körben szeretnék befejezni egy regényt. Később
beszélhetünk a kiadásról.
– Kreatív írás kisszakon is vagyok az egyetemen (minor – 50 kreditnyi
kurzust hallgathatok), ez nagy motiváció, ha egyszer rááll az agyam egy
feladatra, addig nem nyugszik, míg ki nem találja a jellememhez is passzoló
novella-megoldását.
– A jellememet leginkább az határozza meg, hogy vörös a hajam.
Természetes vörös. És imádom. Csak lenne mellé még rakoncátlanul göndör is.
(Ezek után tuti minden göndör olvasó le akar majd beszélni eziránti vágyaimról…)
Szóval, női karaktereim elég nagy része vörös.
– Utálok főzni, és minél inkább meg kéne tanulnom (vénülök!),
annál kevésbé akarom. Egyedül akkor szeretek, amikor van kivel beszélgetnem
közben. Amúgy felesleges időpocsékolásnak érzem.
– Végül az utolsó: utálom a hangyákat. Mindenhol ott vannak.
Állítom, hogy valamelyik kormánynak, ha nem is az aktuális magyarnak (utálom a
politikát, távol akarom tartani magam tőle, amennyire csak lehet… Mission
impossible.), folyamatosan információkat közvetítenek a népességről. Vagy ha
nem, hát megírom majd egy sci-fiben. Ezennel le is védetem az ötletet, ha az
FBI/CIA, vagy bármi hasonló kölcsön szeretné venni, fizesse ki a könyves/újságírós
álmaimat!
És a kérdések, melyeket
Gretty tett fel:
1. Általában mikor és
hogyan szakítasz időt az olvasásra?
Egyetemi időben többnyire utazás közben, metrón és villamoson olvasni
nagyon hangulatos, koliszobában valahogy kevésbé, nem tudom, miért. Most nyáron
igyekszek pár órát elcsípni a „nem annyira tengernyi, mint szeretném”
szabadidőmből, és könnyen emészthető/olvasható regényekbe belekezdeni, így
sokkal többet tudok „molyírtani”, jobban megvan az az illúzió, hogy van időm olvasni.
2. Ha azt az időt nem
olvasással töltenéd, akkor mi az alternatíva?
Írás. Ha nem az, random jelenetek kitalálása. Ha az sem, akkor a
barátaimmal lógás (sokan vannak, és illő ápolnom a kapcsolatunkat). Ha az sem,
vállalhatatlan mennyiségű időt tölteni a neten való szörföléssel, és amikor már
unom a bent ülést, biciklizés.
3. Minden általad olvasott
könyvből készül bejegyzés?
Dehogy! Vannak olyan könyvek, amikről annyira nem tudok mit írni.
Általában a jók ilyenek. Ha valami nagyon jó, akkor lehet róluk nyáladzani, ha
valami nagyon rossz, akkor meg nincs dolog, ami jobbat tenne megtépázott
lelkemmel, mint hogy ízekre szedem.
4. Van valamilyen
különleges, könyves rigolyád? (Ha igen, akkor micsoda?)
Hmm… A saját könyveimet mindig sokkal később olvasom el, mint a
kölcsönkapottakat vagy a könyvtáriakat. De szerintem ezzel a többség így van.
Nem vagyok valami jellegzetes ilyen szempontból.:D
5. Ha kiadóvezető lennél,
mi alapján választanál könyveket?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mivel kapásból azt mondanám, hogy mi
fog meg. De ez szubjektív, ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy mi kell
a népnek, hiszen valamiből fenn kell tartani a kiadót (befigyel a félév
kereskedelmi oktatásom!:D). De szerintem a Vörös pöttyös sorozat nagyon ravasz
megoldása a dolgoknak, a Könyvmolyképző kiválasztotta, hogy melyik réteget
akarja megfogni, és azoknak válogat regényeket. Szóval, keresnék egy arculatot,
és annak megfelelően könyveket, aztán, ha megvan a vásárlói réteg, ezt
bővíteném.
6. Mi történik azokkal a
könyveiddel, amikkel nagyon mellényúltál?
ELÉGETEM ŐKET! :D Nem, nem égetek könyveket, bár néhány
megérdemelné… Ellenben hirdetem az igét, miszerint: „Rá se nézz. De még a
szemed sarkából sem!”. A moly-hu-nak hála általában kiválogatom, milyen könyvekre
szánok időt, amiről tudom, hogy pocsék, nem kezdek bele. Tudom, hogy a negatív
kritika is fontos, de inkább jókat ajánlok az olvasóimnak, mint elrettentem
őket a rosszaktól (amiknek a híre csak eljut hozzájuk, de például Goldenlane
egy nagyon jó írónő, és mégis kevesebben olvassák, mint szeretném, ezért inkább
az ilyen esetekre használom fel blogos hatalmamat. MUHAHAHA, ördögi kacaj!).
7. Térítesz-e olvasásra
másokat a környezetedben?
Folyamatosan, kisebb-nagyobb sikerrel. Az egyik fiú ismerősöm a
hatásomra olvas YA fantasy-kat, bezzeg Jane Austenba nem kezd bele. Nyilván,
mert túl nőies. Ki érti ezt?
8. Ki a kedvenc női
karaktered?
Ella az Elátkozott Ellából, gyerekkorom óta, és hűséges típus
vagyok. Erős, okos, ravasz, nem nyavalyog, könnyen tanul nyelveket, frappáns a
szövege, mi kell még?
9. Van-e olyan író, akit
örökre eltiltanál attól, hogy történeteket vessen papírra?
Hm. Talán Claudia Gray. Én megpróbáltam esélyt adni az Örök
éjnek, de miután a 100. oldalon csak úgy mellékesen megjegyzi a főszereplő csaj,
hogy „jah, amúgy vámpír vagyok, és a dögös pasi vérét szívom”, hát, leraktam a
kötetet. Először is, a történeteket építsük fel rendesen. Másodszor, még ha úgy
is nőtt fel a lány, hogy tudja, hogy vámpír, akkor sincs az, hogy nem gondol rá
egyáltalán, mert a teljesen idegen fiúval való instant szerelme fontosabb (hogy
aztán egy sokkal szimpatikusabb pasival menjen a bálra, akit aztán ott le is
koptat. És még a főszereplő is kibírhatatlan, nem csak logikai és felépítésbeli
hibái vannak a könyvnek. ÉS EZ EGY SOROZAT ELSŐ RÉSZE, AMELYET LE IS
FORDÍTOTTAK!).
10. Ha süt a nap, kék az
ég, zöld a fű, nincsenek gondok, csak lehetőségek, olvasol vagy mással
foglalkozol?
Hangulattól függ, illetve attól, hogy van-e olyan történet, ami
éppen a vonzásában tart. Ha van, akkor úgy is olvasok, ha éppen leszakad a
pokol. Illetve, fel.
11. Ha más témában kellene
blogolni, mit választanál?
Van már másik blogom, az a főzésről szól… Haha, nem. Írok, hirdettem
is itt önös célokkal. Éppen egy fantasy-n dolgozok, remélem, jó irányba halad a
sztori. A visszajelzések (amelyekből sajna kevés van) szerint igen. De így,
hogy nem írtam meg teljesen előre az egészet, hanem folyamatában töltöm fel, bizonytalan
vagyok ezzel kapcsolatban. (Ó, igen, kommenteljetek oda, olvassátok, és
kommenteljetek!)
Most pedig én alkotok...
Másokhoz való kérdéseim:
1. Mikor fordult meg először a fejedben, hogy elhivatottabban kéne
írnod, mint az órákon való kötelezettség? (Bónuszkérdés: ez mennyire volt
érthető?:D)
2. Mit csinálsz szívesen szabadidődben az evidens bloggerkedésen
kívül?
3. Mi az a dolog, amit szíved szerint nem csinálnál soha, de kell,
mert az elvetemült élet rákényszerít?
4. Ha megválaszthatnád, kinek a bőrébe bújnál bele egy napra? (Fiktív,
élő és holt is lehet, ez utóbbi még élettel teli formájában… kivéve, ha nem úgy
szeretnéd.:D)
5. Könyvek: kinek adsz a leginkább a véleményére, ha arról van
szó, mit olvass?
6. Kivel szoktad levágni a legélvezetesebb vitákat a közös
olvasmányaitok kapcsán?
7. Ki az a három fiktív karakter (akár filmes is lehet), akivel
ki lehet kergetni a világból?
8. Milyen olvasmányélmény indított el a könyvfaló-lét rögös
útján?
9. Szoktál olvasás közben enni/inni? Ha igen, mit, és landolt már
könyvön egy darabkája? :D
10. Bloggerkedés: mi motivál leginkább?
11. Melyik olvasói visszajelzés volt a legemlékezetesebb (pozitív
vagy negatív is lehet)?
És akiknek a kérdéseim szólnak…:
Gigi, alias GonoszKaktusz
Zsani és Anita, avagy Akiknek élmény az olvasás!
Remélem, még senki sem kapta meg, igyekeztem olyanokat keresni, akiknek szeretem a blogjait, és nem láttam rajtuk, de amilyen kicsi a világ, ki tudja!
Köszönöm a díjat, egyrészt nagyon jól esett, másrészt öröm volt válaszolni a kérdésekre (melyek sokkal ötletesebbek az enyémeknél...)! Éljenek a bloggerek!
Hát, a koliszobát abszolút meg tudom értei, a természetes vörös-göndör hajadért kimondhatatlanul irigyellek, és ezzel a Claudia Gray-dologgal mélyen betaláltál. :) De kellett nekem kérdezni! XD
VálaszTörlésGöndörnek sajnos nem göndör, de néha, amikor sehogy sem áll, erőteljesen gondolkozom egy daueron.:D Pláne, most a Várom a páromat olvasva, melyben természetes vörös és göndör a csaj... :D
TörlésKüldetés teljesítve! :)
VálaszTörlésHelyes, nézem is! :D
Törlés