10 dolog, ami hiányzik Magyarországról, avagy tejföl

Így az EVS programom közepe felé bukdácsolva előjött a „nekem hiányzik Magyarország!” című vergődésem, és hát mivel ilyen kis gondos és rendszerezett lányka vagyok, írtam is róla egy listát.

Hat hónap (na jó, öt hónap és egy hét) Magyarország nélkül nehezebb, mint gondoltam, hogy lesz. Nyilván az embereknek nagyobb problémájuk is van annál, minthogy a napsütötte Olaszország napsütötte hegyei között tengetik mindennapjaikat, új városokat bejárva és új embereket megismerve, meg ilyenek. Szóval nem panaszkodni szeretnék, inkább csak rinyálni. Mert egy idő után eltűnik az újdonság varázsa, lassabban megy az útszervezés (pláne, ha vészesen fogynak az ember szabadnapjai), rutin lesz a munka, elmennek a csodás emberek, és az egész megszokássá válik. Minden. (Kivéve a hegyeket a felkelő nap fényében, na, azt sosem fogom megszokni.)

És akkor bizony előjön a fent emlegetett vergődés, és átveszi felettem a hatalmat, és abban csúcsosodik ki, hogy a(z egyik) legjobb barátnőmet zaklatom Facebookon olyan üzenetekkel, hogy „HOGY TUDNAK AZ EMBEREK TEJFÖL NÉLKÜL ÉNI? MIT ÉR ÍGY AZ ÉLET?”. Mert hát a listám első helyén bizony ez áll…:

1. Tejföl

Krémes és mindenhez jó, és bár az olaszok aztán tudnak mindenféle tésztát csinálni, de csak a magyarok vágják, milyen a jó kis tejfölös-sajtos(-ketchupös) tészta.

2. Tejföl

Mert nélküle mit sem ér a rakott kelkáposzta.

3. Tejföl

Vagy a rakott krumpli.

4. TEJFÖL

Meg úgy egyáltalán semmilyen kaja. Tudtam én, hogy hiányozni fog, de azt nem, hogy ennyire. (Ha szeretnéd megtudni, hogy hogy érzek a tejföl iránt, nézd meg ezt a videót.) Hibbant minden ország, ahol nincs tejföl.

5. A családom meg a barátaim

Az a típusú ember vagyok, aki szeret részt venni a másik életében, odafigyelni arra, épp mi történik vele, de persze ez már otthon sem működött normálisan, mert szimultán 10-15 emberrel lehetetlenség ezt tenni, az ember agya helyben ki is sülne. De amióta külföldön vagyok, ez hatványozottabban igaz. Például vágom ám, hogy a hó elején valakinek műtéte lesz[1] vagy, hogy a következő héten állásinterjúra megy, de aztán valahogy teljesen elfelejtem, hogy… hát, hogy Magyarországon is telik az idő.

A másik dolog meg, hogy robothangom van. Nem, nem a hangszálaimmal van a gond, hanem a laptopom mikrofonja torzít néha annyira, hogy nem lehet érteni, mit hadoválok a Skype-on. Nagyon bűbájos látni a másik fél értetlen fejét, csak így nem lehet egy normális beszélgetést sem lefolytatni. (Igen, már vettem mikrofonos headsetet, de persze rosszat, ilyen az újévi szerencsém, úgyhogy rendelhettem hozzá Hongkongból, vagy Kínából, vagy honnan, átalakítót.)

Ez a Skype-dolog annyira kiborító tud lenni,
hogy két képet is megér...

De az egész helyzetben az a legfrusztrálóbb, amikor tudom, hogy valakinek valami baja van otthon, viszont nem lehetek ott mellette…

És ehetek közben tejfölt.

6. A budapesti hidak

Trento tele van szép helyekkel, felmehetek a kilátóba, kiülhetek az emlékmű elé, rövid kocsiút, néhány óra séta és egy térdműtét után 1500 méter magasságból csodálhatom a felhők felől a világot, de valahogy azért hiányzik nekem az, hogy a barátaimmal kiüljek a Szabadsághídra, gyönyörködjek Pest fényeiben, jót beszélgessek, gyümölcsízű sört igyak (amit csak én tartok „sörnek”), és azon agyaljak, vajon hova megyek pisilni cirka két sör és egy óra múlva.

 

Igen, igen, megjártam a csúcsot....

7. A magyar könyvek

Itt olaszul dumálok (nagyrészt), magyarul írok és angolul nézek sorozatokat meg filmeket, valamint olvasok könyveket[2]. Csak így emellett hiányoznak a magyar könyvek. És van néhány az ebookomon, sok regény elérhető a magyar elektronikus könyvtárban, de valahogyan sosem azok fognak meg, hanem azok, amiket angolul szerezhetek be… Viszont így aztán később magyarul irkálva olyan szép grammatikai hibákat és magyartalan mondatokat alkotok, hogy nézni is gyönyör.

8. A kókuszgolyó

Olaszország olyan fura, hogy nincs háztartási keksz, még egészben sem, nemhogy darálva. NEM TUDOK EGY JÓ KIS KÓKUSZGOLYÓT CSINÁLNI ITT.

És én még azt hittem, a Túró Rudi lesz a fő problémám.

9. Az unokahúgom

Oké, tudom, már írtam a családom, de ő különdíjat is érdemel. Egyre nagyobb lesz, és én kimaradok abból, hogy gyarapodik egy-egy centivel. Pedig 2 éves korban még minden centi számít. Plusz tudod, mi még a fura? Itt megtanultam, hogy két embernél számít igazán a fizikai kontaktus. Annál, akibe épp bele vagy esve (érthető okokból), és annál, aki 3 év alatt van, mivel vele még nem tudsz szellemileg kielégítő társalgásokat folytatni, de milyen jó lenne megdögönyözni, és agyonölelgetni!!!

 

Ez itt a csodás Lilla csodás tarkója!

10. A mozi

Pesten a mindennapjaim részévé vált a moziba járás hála a MovieAddictsnek és a sajtóvetítéseknek. Mindig képben voltam az aktuális vetítésekkel és imádtam azt, hogy nagyképernyőn valami újat láthatok mindenki más előtt, még akkor is, ha egyedül és hajnal tízkor a város másik végén. Itt Olaszországban azonban ez nem így megy, de még csak nem is megy. Az olasztudásomban annyira még nem vagyok biztos, hogy csak úgy felirat nélkül beüljek egy filmre, és angol vetítések itt bizony NINCSENEK. DE MÉG A NAGYOBB VÁROSOKBAN SEM. MÉG MILÁNÓBAN SEM TALÁLTAM SEMMIT!

Tudjátok, hogy ez mit jelent? December végéig várnom kellett a Mockingjay utolsó részével. És akkor is egy baromi fura moziban láttam, az Atomium mellett Brüsszelben, ahol boltban veheted a jó előre kipattogtatott kukoricát (brrr!), neked kell kitöltened az italod, valamint a film közepére random betolnak 10 perc szünetet. Egy moziban.

+1. A táncolás

Az olaszok nem táncolnak. Még nem találtam itt olyan buli helyet, ahol rophatná az ember, ami persze lehet, csak azért van, mert Trento túl kicsi egy ilyenhez, vagy azért, mert túlzottan északon van… De tény, ami tény: őrült csapost, kerge virágárust és szofisztikált borozóhelyet már találtam. Dizsit még nem.

+2. A stabilitás

Az EVS-t nagyon jól találták ki olyan szempontból, hogy úgy mehetsz ki külföldre, hogy semmin sem kell aggódnod, kapsz lakást, kaját, biztosítást, tök legális az egész, és nem te végzed a macerás papírmunkát, te „csak” kvázi állásra jelentkezel (félreértés ne essék, ötven motivációs levelet küldtem el, ez sem könnyű, de legalább nem kellett sok különböző dolgot intéznem). Viszont sajnos arra nem készíthet fel a rendszer, hogy hol jönnek új emberek, és de király, hol viszont elmennek azok, akiket már megkedveltél, és hirtelen megcsappan a szociális életed meg a közeged. Meg valahol az is fura, hogy nézegetem a naptárt, és hupsz, szeptemberben én bizony már nem leszek itt. A bizonyosság arról, hogy valahol már nem leszel, vagy valakivel már nem leszel, ijesztő tud lenni.

(Persze Pesten meg állást kellene most keresnem, vagyis inkább már dolgoznom, szóval inkább befogom.:D)

---

[1] Semmi komoly, csak egy kis macerás foghelyrerakás. 
[2] Tudom, hogy most arra gondolsz, olaszul kéne filmeznem meg könyveznem, de egy-egy olasszal teli nap után visítanék, ha még így is kéne alkotásokat befogadnom. Plusz szeretem azt a perverz érzést, hogy egyszerre több nyelv tolong a fejemben. Hmm... Ez a mondat többszörösen félreérthető, igaz?