Gödörben - 34. fejezet - Az igazi idegi problémák

– Utállak mindkettőtöket! – nyögök fel, amikor végigdőlök a kanapén. – Azon agyalok, melyikőtöket jobban, de eddig döntetlen.

– Fantasztikus volt ez a pálya – dől hátra a matracán Jeremy is.

– Nem bírok megmoccanni. Fáj, ha lélegzek!

– Gyenge vagy! – legyint Jeremy, mire megpróbálom megrúgni. Fél méterrel mellé. – Ehhez pedig fel kellene állnod.

– Alszok egyet, hagyjatok mindketten.

Lehunyom a szemem, és engedem, hogy ellazuljanak az izmaim, mintha beleolvadnék a kanapéba. Egy kicsit pihenek csak…

Megölellek, és nem lesz semmi bajod. Ölelj magadhoz!

Ne, Abbey!

– Abbey. Abbey! Ne aludj már! – ráz meg valaki.

– Mi a…? – riadok fel. Jeremy kiegyenesedik, és elégedetten rám néz.

– Végre.

– Mi a fenéért ébresztettél fel?! – csattanok fel.

Jeremy arca hirtelen elsötétül.

– Bocsi, csak… – vacillál, majd suttogva folytatja. – Nem akarok itt lenni. Ki kell mozdulnom innen.

Gödörben - 33. fejezet - Fegyverhasználat haladóknak

Hogy Jeremyt hagyjuk elmélyülni a munkában, Rayjel bemegyünk a szobájába. Az elmúlt napok eseményeire visszagondolva kicsit furcsa kettesben lenni úgy, hogy nem les ránk közvetlen veszély, de legalább Jeremy végre nem Scarlettre gondol.

– Jeremynek is kívánnunk kell majd egy adag golyóálló hacukát – jegyzem meg elgondolkozva.

– Legszívesebben nem engedném ki innen a kölyköt. Csak hát ő a szemünk – morogja Ray. – Túl lelkes.

– Szerintem is. Nem értem, hogy rajonghat ennyire a lövöldözésért. Mondhat bármit, nem fogja fel, hogy ez az egész nem játék – ülök le az ágy elé a hátamat nekitámasztva.

– Túl lelkes – ismétli meg Ray, miközben letelepszik mellém.

– Szerinted Bennet még meg akar csapolni? – kérdezem hirtelen.

Meglepi a kérdésem, de szinte el sem gondolkozik a válaszon.

– Igen. Biztos vagyok benne, hogy igen.

– Csak mert az utóbbi időben, amikor összefutottunk, nem tett ellenem semmit.

– Mert kivár. Most Henry miatt az a célja, hogy kikészítsen, de hosszútávon a te kék vérereidre pályázik, és idővel vissza is fog térni ehhez a célhoz. Csak előtte megpróbál eltenni engem láb alól. És az öcsédet is.

– Nem értem, akkor az indiánja legutóbb miért támadt rám is. A kardos, tudod.

Ray beletúr a hajába, majd óvatosan felhúzza egy kicsit a lábát.

– Azok az indiánok… Nem olyanok voltak, mint a többi.

Gödörben - 32. fejezet - Fegyverkezési tervek

Fém csattan fémhez. Kinyitom a szemem, és már csak azt látom, hogy Ray indulatosan vívni kezd Egyessel. Meglátom a földön heverő fegyverem, megragadom, és felpattanok. Mivel Rayjék nagyon gyorsak, nem tudom, hogy segítsek, de abban biztos vagyok, hogy ez nem tesz jót Ray sebének. Határozottan nem.

Bennet a háttérben összeszűkült szemmel figyeli a történeteket, és ő sincs igazán lenyűgözve. Felemeli a puskáját, és a párbajozó kettősre céloz. Felrántom Coltot, és már éppen céloznék, amikor Bennet előtt sűrű köd jelenik meg, és lövés dörren, de nem az én fegyverem sül el. Mintha utána futás hangját hallanám, ennek ellenére dühből beleeresztek egy golyót a ködbe. Az egyik párbajozó összeesik, majd szürke füstöt hagyva maga után eltűnik. Lassan a köd is eloszlik, hogy lássam, Bennet persze lelépett.

– Ray! – kiáltok fel, és odarohanok hozzá.

Megmentőm vadul zihál, eldobja a kardját, és hagyja, hogy a karjaiba vessem magam.

– Ez keményebb volt, mint hittem – dörmögi a hajamba.

– Azt hittem… azt hittem, meghaltál.

– Miért? Védve vagyok, nem emlékszel? – hallom a hangján, hogy mosolyog, majd hirtelen eltol magától. Dühösen rám mered. – Ami azt illeti, én hittem azt, hogy meghal, Miss Kinsey. Mégis mi a fenét képzelt?!

Gödörben - 31. fejezet - Mindenkit megvédek, akit szeretek

– RAYMOND NICHOLAS HOLMES! – üvöltöm el magam, és megint nekivágódok a falnak.

Ray hirtelen felkapja a fejét, végre meghallja, hogy ott vagyok.

– Nehogy meg merd vágni magad, te idióta! Hogy a fene esne beléd! Mégis mit képzelsz?!

– Abbey? – néz rám döbbenten a megmentőm.

Scar… Felicity megragadja az arcát, és maga felé fordítja.

– Ray! – kiáltok fel megint.

– Menj el innen, Abbey! – mondja szinte suttogva. – Menj vissza az öcsédhez. Ketten kijuttok majd innen, én pedig végre ott leszek, ahol már jó ideje lennem kéne.

– Nem!

– A húgommal, akivel lennem kéne.

– Nem! Figyelj, Ray, ő nem igazi! Őt csak te teremtetted, nem emlékszel?

– De – néz megint rám. – Viszont az még nem jelenti azt, hogy nem igazi.

Gödörben - 30. fejezet - Babycurus jacksoni

Miután eltöltünk néhány kellemes órát Mrs. Bennettel, jelzem Jeremynek, hogy ideje indulni, bármennyire is szeretnék maradni. Holnap korán kell kelnem, hogy elmehessek Rayért, ráadásul előtte nem árthat még a múltamról egyeztetni Jerrel, másképp kedves vendéglátóm kivégez az elpazarolt idő miatt. És még az ősellenségünk nejével való családias viszonyomra is fény derül.

– Na, találtál valamit? – kérdezem Jert, mikor Mrs. Bennet már nem hall minket.

Az öcsém aprólékosan megvizsgálta Mrs. Bennet bújóhelyét, a kijárat után kutatva. Végül is, talán lehet akkora szerencsénk, hogy nem pont a táborban van.

Jeremy szomorúan megrázza a fejét.

– Biztos? Semmi fura torzulás a térben, sötétebb folt vagy indokolatlan kilincs?

– Semmi.

Felsóhajtok. Néhány pillanatig némán megyünk.

Gödörben - 29. fejezet - Ködfonál

– Nem hiszem el, hogy belementem abba, hogy Scarlett maradjon Rayjel – dőlök végig a kanapén.

– Nem hiszem el, hogy azonnal összekaptak valamin – mondja Jer, fel sem nézve a papírlapból, amire firkálgat. – Scarlett annyira kedves lány.

– Nagyon egyenes.

– Ray meg nagyon nyers tud lenni néha.

– Ha megnyugtat, amikor eljöttem, úgy tűnt, egészen jól kijönnek. Legalábbis két nap alatt nem ölik meg egymást.

– Nem hiszem el, hogy a nagy részét átaludtad!

– Én meg azt, hogy Ray hagyta!

– Vagy, hogy ennyire nem bízik Scarlettben.

– Ha visszahozom őt ide, ráveheted, hogy térden állva kérjen bocsánatot szegény, kicsi Scarlettől.

– Már ha épségben hazajutnak.

Az önkéntes hét típusa, avagy miért is leszünk önkéntesek?

Önkéntesség: segítség, önzetlenség, szociális érzékenység, meg miegymás. Egy frászt. Az eddig tapasztalataim alapján nem ezek a tényezők motiválják az embert, amikor fogja magát meg a két bőröndjét, és kiköltözik egy vadidegen országba fél/egy évre. Lássuk, mi a hét legfőbb ok!

(Az alábbi bejegyzés eredményei egy egyáltalán nem reprezentatív felmérésen alapulnak, amelyet Trentóban és környékén követtem el, főleg EVS-esek és Jugendfreiwilligendienstesek körében.)

Gödörben - 28. fejezet - Költözködés nehézségekkel

– Maradjak ott? Te nem vagy normális. Semmi értelme nem lenne.

– Abbey… – Ray hangja elkínzott.

– Vigyáznom kell rád – dacoskodom.

– És fogsz is, amikor itt az ideje.

– Nem, ha nem hagyod.

– Hagyni fogom. Mondtam már. Amikor beköltözik ide Scarlett, segítened kell felmérni, milyen lesz vele. Jeremy és a te félelmed azonnal megtámadott titeket, ha Scarlett a félelmem…

– Már megtámadott volna! – mutatok rá a logikai hiányosságaira. – Lett volna rá alkalma.

Ray elhallgat.

– A jól felépített érvelésemet még csak át sem gondoltam rendesen – jegyzi meg végül szárazon.

– Igazából azért akarod, hogy kiköltözzek, hogy ne kelljen velem lenned. Scarlett pedig arra kell, hogy legyen valaki, aki tisztíja a sebed, és vigyáz, nehogy felmenjen a lázad.

– Mindenkinek így lenne a legjobb.

Gödörben - 27. fejezet - Ki az a Josh?

Elgondolkozva forgatom a telefonom. Már kétszer végigpörgettem a képeket, de nem találtam meg benne, amit kerestem. Akit kerestem. Képek állatokról, bulikról, sok idegen arc, néhány fotó az anyámról, aki láthatóan modellnek képzelte magát, apámról az öltönyében, sőt, egy valószínűleg beszkennelt gyerekkori képet is találtam, amin az öcsémmel vagyunk, foghíjas vigyorral egymást ölelve. Azonban sehol egy szőke haj, kék szem, helyes mosoly.

Ray szerint ilyen volt a pasim, legalábbis ezeket meséltem neki róla. Eléggé felületes dolgok. Milyen lehetsz Josh? Igazából milyen? Szórakozottan ismét nézegetni kezdem a képeket. Egészen megnyugtató a kijelzőn csúsztatgatni az ujjam. Ahogy az is, hogy a halott kutyámról mintázott bokor mellett ülök. Kissé morbid? Á, ugyan!

Gödörben - 26. fejezet - Bosszúk és emlékek

– Szóval, a régi életedben pom-pom lány voltál? – szegezi nekem a kérdést Scarlett, miközben tűsarkúban és nyári ruhába levetem magam mellé a kanapéra. Komolyan le kéne szoknom erről a függőségről, de annyira jól esik megszabadulni attól az ocsmány katonai szerkótól, és felvenni valami csinosat, még ha pár órára is.

– Aha – nézek rá meglepődve. – Az voltam, miért? Jeremy mondta?

– Ő. Te aztán szereted a kéket – néz a ruhámra.

– Kiemeli a szemem színét – vonok vállat. –Miért érdekel, hogy pom-pom lány voltam? Jeremy neked is kifejtette, hogy emiatt lett alacsonyabb az IQ-szintem egy algáénál?

Gyanakodva az öcsémre nézek, aki az asztalnál ül, csendben kártyavárat épít, és csak azért sem néz rám. Scarlett döbbenten a kisasztalra rakja az Óz, a csodák csodáját, vet Jeremyre egy furcsálló pillantást, majd mikor látja, hogy az öcsém nem szól, visszanéz rám.