Gödörben - 13. fejezet - Holmes 2.0

Megvannak a módszereim arra, hogy eltereljem egy kényes, zavaró vagy fájó témáról a gondolataimat. Általában ilyenkor húzok el shoppingolni, de mivel még egy apró vegyeskereskedés sincs ezen a nyavalyás helyen, nemhogy egy tisztességes pláza, ezt most hanyagolom, és a B tervem választom. (Amelyet voltaképpen sokkal jobban szeretek, mint az A-t. Hasznosabb és rövidebb időn belül nyugtat meg, csak nem annyira menő. És nem növeli a rózsaszín, csipkés topjaim számát.)

Valami olyasmit csinálok, amit Ray is, csak ő kint az „edzőtermében”. Ennek ellenére, amikor kicsit izzadtan és a szokásos ingje helyett trikóban belép a bejárati ajtón, meghökkenve hátrahőköl.

– Mi a fenét csinálsz, Abbey?! – kiált fel.

Lassan, a megadott ütem szerint kiengedem a levegőt. Élvezem, hogy az izmaim húzódnak a lassú, mégis megerőltető mozgás miatt.

Jeremy felpillant a jegyzeteiből. Mikor Ray kiment edzeni, én pedig elkezdtem megfelelően nyugtató mederbe terelni a gondolataimat, ő annak látott neki, amihez nagyon ért: rendszerezni kezdte a sajátjait. Azóta is listát ír a megtudott információkról. Állítom, hogy a következtetéseinek is szánt egy oszlopot.

Az én listáim mindig rendszertelenebbek, mégis sokkal jobban átlátom őket. Bár eddig leginkább bevásárlandó cuccokról szóltak, azokat annyira nem nehéz.

– Jógázik – feleli helyettem. – Ekeállás.

– És mi az a jóga? – kérdezi Ray még mindig elborzadva.

Talán kevésbé rázná meg a dolog, ha nem meredne a fenekem a levegőbe.

Gödörben - 12. fejezet - Félelmek 1.

Besétálok a házba. Kezd lankadni a lelkesedésem, amit Ray mondott teljesen elvette a kedvem. Pedig eddig magamban egészen pörögtem, örültem neki, hogy nem annyira hosszú ideje senyvedek ezen a helyen, mint gondoltam. És mi tagadás, annak is, hogy olyan szépen elbántam a hatalmas szemfogú ocsmánysággal.

Hirtelen lefékezek, Jeremy belém sétál, halkan káromkodik.

– Mi van?!

Hiszen, ha én nem ölöm meg, végzett volna Jeremyvel, ugye?

Ray is rám néz, összehúzza a szemét.

– Mi baja, Miss… Abbey?

Ugye?

– Én csak… megöltem valakit.

8 város, 8 nap, avagy olasz barangolásaim ősszel

Az egyik nem titkolt célom az EVS-sel, hogy annyit utazzak Olaszországban, amennyire fizikailag és anyagilag csak képes vagyok. Ahogy arról nagy lelkesen hírt adtam, Milánóban több napot is sikerült eltöltenem, de az elmúlt 3,5 hónapban nemcsak ezt a várost jártam be, hanem másik nyolcra is jutott egy-egy napom. Nem elég arra, hogy felületesen kiismerjek egy várost, de arra igen, hogy valamiféle képet tudjak alkotni a hangulatáról. (És az alapján ajánlani tudjam neked. Vagy nem).

Gödörben - 11. fejezet - Csak a vegavámpírok csilloghatnak

– Nem úgy értettem, visszavonom, a vámpírok nem csillognak! Illetve, csillognak, de csak a jó, szexi, dögös példányok, akik nem akarnak embervért szívni! Választhatsz, hogy gonosz vagy, és ronda, vagy nem lakmározol belőlünk, és a napon sétálsz! – hazudtolom meg, amit az Alkonyat végén olvastam, és megpróbálok hinni benne, hogy így is van.

Mivel az életünk múlhat rajta, igazán bevetem magam.

Csak a vegavámpírok csilloghatnak. Csak a vegavámpírok csilloghatnak. Csak a vegavámpírok csilloghatnak.

A vámpír megáll, mintha elgondolkozna azon, amit mondtam, vagy válogatna az opciók közül. Végül nyilvánvalóvá válik, mit választ, az egyik percben még a fénysáv elején áll, a másikban pedig hirtelen eltűnik a szemem elől. Égett szag csapja meg az orromat, és amikor legközelebb meglátom az én ízlésemnek túlfejlett vérszívónkat, már a fénysáv túlsó oldalán áll, minket méregetve. Az nem zavarja, hogy a bőre felhólyagosodott, sőt néhol meg is égett.

Látom a szemén, hogy kajára vágyik.

5 idegesítő embertípus, avagy hogyan borítsuk ki a turistát?

Tudod, milyen az az érzés. Az, amikor nyugisan élveznéd a jól megérdemelt nyaralást, de a fenéért nem hagyják. Az, amikor sétálsz, és gyönyörködsz a kilátásban, de egy agresszív humanoid kirángat nyugis világodból. Őket biztosan te is ismered. Vagy ha nem, hát fogod.

Az éttermi rikkancs

Ő az az embertípus, aki akkor nyaggat, amikor a legkevésbé van szükséged rá.

Képzeld el, hogy csóró magyar vagy egy néhány fokkal azért drágább gazdagabb országban, aki ráadásul önkénteskedésből keresi a kenyerét (valljuk be, ez nem igazán kifizetődő – vagyis nem anyagi szempontból). Aztán hirtelen éhes leszel, mármint nagyon éhes[1], és szeretnél beülni egy tisztességes helyre valami tisztességes kajával, amit persze először az utcára kitett menüből választanál ki anyagi és étvágyi megfontolásból is. Azonban alighogy ránézel, mit ránézel, a szemed sarkából véletlenül rásandítasz a menüre, a Rikkancs jön, megragadja a karod, és elkezd berángatni az étteremnek nevezett kínzópadra „Pizza! Very great! Eat here!” felkiáltásokkal. Naná, hogy menekülsz.

Pro tipp étteremvezetőknek! A rikkancsokat tegyétek a tiltólistára. De komolyan. Ez csak akkor tuti módszer, ha el akarod veszíteni a potenciális vásárlódat.

Nem tudom, ki ez az ember, de igen.
A Rikkancsok pont ilyen bizarr módon ijesztőek.

„Pont Annyiba Kerül, Amennyinek Mondtam, Csak Szorozd Meg Kettővel”

Ezt a hosszú nevű típust onnan ismerheted fel, hogy „rejtett költségekkel” kurtítja meg a pénztárcádat. Ő a jól ismert „Eleve A Számlához Adom A Borravalót”[2] nagytestvére, sőt, ősapja, az a személy, aki az ígérthez képest duplán árazza a dolgokat, és felháborodva pattog, ha megjegyzed neki, hogy nem igazán ezt ígérték másfél órával és egy pohár borral ezelőtt[3].

„Ajándék, De Kérem A Pénzt!”

Kérem A Pénzt: Nézd, nézd, karkötő neked!

Gyanútlan Utazó: Nem kérem, köszi.

Kérem A Pénzt: Ingyen van.

Gyanútlan Utazó: Tényleg nem.

Kérem A Pénzt: De ajándék.

Gyanútlan Utazó: De én tényleg… *KAP megragadja GyU kezét, és felrak rá két karkötőt* Akkor köszönöm.

Kérem A Pénzt: Most akkor fizess.

Gyanútlan Utazó: Öööö… de nincs nálam pénz.

Kérem A Pénzt: Amúgy honnan jöttél?

Gyanútlan Utazó: Magyarországról. És te?

Kérem A Pénzt: Afrika. Hakunamatata. Csak két eurót adj.

Gyanútlan Utazó: Tényleg nincs pénzem.

Kérem A Pénzt: Waka-waka. Egy euró?

Gyanútlan Utazó: Visszaadhatom a karkötőt, ha kell.

Kérem A Pénzt: Nem-nem. Amúgy hogy hívnak? Apród sincs?

Végül a karkötő tényleg ajándék volt, ami kicsit kárpótol azért, hogy egy másik ilyen Waka-waka a fentinél sokkal rosszabb modorral volt megáldva…

Galambok Mindenütt Egyesület

Valljuk be, egy szép napfényes napon nincs rosszabb annál a félelemnél, hogy a cirka hatszáz galambból, akik a téren cikáznak, valamelyik bizony alaposan le fogja szarni a kedvenc kabátodat. Amit persze ki sem tudsz igazán mosni, hiszen éppen nyaralsz. Arról nem is beszélve, hogy amikor ezt a cirka hatszáz galambot egy játékosabb kedvű kutya repülésre ösztökéli, mind a hatszázan a te fejedet veszik célba.

Nyugis időszakokban pedig kisbabák fején császkálnak. Igen, láttam. A felelősségteljes szülők pedig nem siettek elkergetni a karmos kis bestiát.

(Oké, ők nem emberek. De majdnem olyan idegesítőek.)

… és persze a többi Turista

Hiszen mi mindenhol ott vagyunk, de legalábbis minden olyan helyen, amit valaki valamikor valamiért érdekesnek kezdett nevezni. Tízen, százan, ezren lepjük el a fontos városokat, és a fő ismertetőjelünk, hogy a) a legrosszabb helyen és pillanatban állunk meg, hogy egy pillantást vessünk a térképre, és b) a koordinációs képességeinket verik az emberek a The Sims első részében. Bravi, bravissimi!

---

[1] Én az a típus vagyok, aki hirtelen és nagyon lesz éhes, szerintem ilyenkor leesik a vércukrom a béka nemesebbik fele alá, vagy valami. Azért annyira még nem súlyos, hogy ki kéne vizsgáltatni.

[2][2] Őt sem kedvelem. Szeretem eldönteni, hogy mennyit érdemel az adott pincér. Mert persze mindig ott történik ez, ahol fabatkát sem.

[3] De most komolyan. Tíz eurót akartak elkérni egy pohár borért. Akkor sem fizetnék ennyit érte, ha történetesen piszkosul gazdag lennék, mert minek?! Pláne, hogy egy üveg valami hasonlót meg három-négy euróért kap az ember lánya az Eurovalamiben, amit valószínűleg spórolásra találtak ki.

Gödörben - 10. fejezet - Százhuszonegy év

Bemegyek Ray után az ajtón, teljesen felkavar, amit mondott. Százhuszonegy év?! Százhuszonegy?! Egy ideig elképedve ismételgetem magamban. Ray nem néz ki többnek huszonnégynél, kivéve, ha morcos vagy megtört.

Most már azt is lehet tudni, miért olyan, amilyen. Százhuszonegy év ezen a nyüves helyen, és mindenki bekattan. Egyszer ugyan megfordul a fejemben, hogy ezt csak kitalálta, és mondjuk maximum, ha négy éve él itt, de aztán elvetem a dolgot. Ő maga az élő bizonyíték arra, amit mondott.

Természetesen már nincs a nappaliban, éppen bezáródik a szobájának ajtaja. Jeremy hitetlenkedve néz rám.

– Ki ez az alak, és mi történik itt, Abbey? Hogyan keveredtél ide, és mégis mikor?

Megvonom a vállam.

– Én is ugyanúgy beleestem ebbe az átkozott Gödörbe, mint te. Nem tudom, mi folyik itt, Rayről most tudtam meg igazából minden fontos dolgot… és még így is ködös az egész. De most biztosan totál ki van borulva.

Még Majonéz is csendben van. Nem sündörög körülöttünk, csak felugrik a kanapéra, a karfára hajtja a fejét, és értelmes-szomorú szemekkel néz rám.

– Nem vagy szomjas, Jer? Vagy éhes? – kérdezem csendben, Ray ajtaja felé pillantva.

Milano, avagy nagy városban sok szép hely elfér

Milano az a fajta város, ahol a sok autó és nem kifejezetten szép utca között aranyat találsz. (Néha szó szerint, ha már ott csoportosulnak a világmárkák.) Íme, az „ezt mindenképp látnod kell!” lista.

Ahol a felhők között jársz

Oké, szinte sablonos rögtön a Duomoval, azaz a dómmal indítani a felsorolást, de el kell ismernem, csodaszép. Az egyik leghatalmasabb templom, amit valaha láttam, belül fehér derengéssel és olyan alaposan kidolgozott üvegablakokkal, hogy a Biblia különböző jelenetei szinte táncra perdülnek, ha rájuk nézel. Arról nem is beszélve, hogy milyen, amikor a tetején vagy: ahogy a gyönyörű szobrok, ívek és vízköpők között flangálsz, A párizsi Notre-Dame és annak tökéletesebb változata, A Notre-dame-i toronyőr jár a fejedben, és arra gondolsz, nem is volt olyan rossz sorsa ennek a Quasimodónak. Pláne abban a verzióban, amelyikben a vízköpők énekeltek. (Arról nem is beszélve, hogy a Duomóhoz tartozó múzeumban is sok érdekes szobrot láthatsz. Megdöbbentően sokat.)

A temető, ami olyan, mint egy múzeum

Vagy egy csodaszép park. Erre gondolhatsz, amikor a Cimitero Monumentale hatalmas épületéből lepillantasz a több száz méteren elterjedő, izgalmas temetőre. Klasszikus szobrok, bibliai és kulturális utalások, obeliszkek, számtalan érdekes és egyedi koncepció egy-egy sírhoz kapcsolva. A sírokat nézve gyakran úgy érzed, már-már ismered azt az embert, aki benne fekszik, de legalábbis élete történetének egy szeletét. Ráadásul mindez egy szép, őszi napon nem is creepy.

Futurisztikus utópia

Pont ilyen Milano modern része, amire a központi vasútállomásról a temetőbe sétálva akadhatsz rá. Ahogy körbenézel a főképp üvegből, fémből és betonból álló modern terecskén, amit egy szökőkút és egy vicces csöves játék díszít (ha beleszólsz a csőbe, a másik szinte valaki meghallhatja, mit mondasz), és ahol mosolygó, boldog emberek sétálnak a gyerekeikkel, arra gondolsz, vagy mindenki be van szívva, vagy ilyen lehet a futurisztikus utópia. A maga módján lenyűgöző.

Velence mindenhol

Velencéhez hasonlítják Navaglit, a csatorna-negyedet, ahol egy kis patakot követve hangulatos olasz kis házak között sétálhatsz (amik amúgy nem igazán jellemzik Milanót), beülhetsz egy hangulatos étterembe (ha van rá pénzed), vagy rábukkanhatsz a stratégiailag kiválóan elhelyezett képregény boltra (Olaszországban imádják a képregény boltokat). Kifejezetten ajánlom így karácsony környékén, kivilágítva igazán hangulatos!

Abszolút káosz. Vasember Yodával a fején, Micimackóval a kezében 
egy Star warsos táskát tart.

Kastély kerttel

Ez a nem valami fantáziadús alcím a milánói Castellót takarja, amelynek a kertje egészen a Diadalívig vezet. A Castello nagyon hangulatos és meglepően üres estefelé, ilyenkor is érdemes elmenni oda, hogy turistatömeg-mentes pillanataidban arra gondolj, milyen menő lenne itt lakni vagy bentlakásos iskolává alakítani, és itt tanulni (már Sötét Varázslatok Kivédését meg ehhez hasonló dolgokat). Nappal pedig a kertje bűvölhet el, ősszel az ezernyi színével és a kedves vizeivel.

Kert kastély nélkül

Persze van másik parkja is Milanónak. Közel a Stazione Centráléhoz (azaz a központi vasútállomáshoz) találod a Repubblicát, amely tökéletes arra, hogy összeszedd a gondolataidat a nagy Milano-túra előtt, és elcsodálkozz azon, hogy kerül ide egy adag szikla a tetején egy szoborral.

A vásárló negyed

A futurisztikus utópiához hasonlóan ez is beszívott környék, csak ez az a fajta, ahol már az utcán szól a zene, nemcsak a boltokban, és az előtted sétáló metroszexuális férfiak leöltöznek téged a pályáról. Én mondom, bizarr érzés.

Swarovski pingvin!!!

Museo Novecento

Na, ez viszont nem. Nem, nem, nem, nem. Meglepően unalmas, és azontúl, hogy az ember vicces selfie-ket készíthet itt (valamint megtaláltam, milyenre fogom festeni a falam, ha saját lakásom lesz), nem igazán adott semmit. A képek többsége olyan unalmas, hogy elalszol. (De legalább 25 év alatt ingyenes.)

Ilyen lesz a falam.
Amíg egy igazi könyvespolc ki nem takarja.

Gödörben - 9. fejezet - A hetedik napon

Miután Ray egy hatalmas, és tippjeim szerint igencsak halálos sebet vágott az indiánon, kihúzza belőle a kardját. Már várom, hogy felnyögjön és összeessen az illető, ám ennél furább dolog történik, egyszerűen köddé válik. Szó szerint: véres test, majd egy emberméretű szürkeség, végül az üres levegő.

Tátott szájjal, enyhén megzavarodva bámulok. Egy dolog arról hallani, hogy Ray már ölt, és egy másik látni is a dolgot. Köddé váló hullával.

Ray egy pillanatig a mozdulatba fagyva áll, majd kiegyenesedik, elrakja a kardját, és megfordul. Lebukok, azt még elkapom, hogy felém pillant.

– Most már előjöhet, Miss Kinsey – hallom, ahogy hív.

Egy kicsit hezitálok, próbálom eldönteni, hogy mit kéne tennem. A bennem lévő túlélési ösztön azt súgja, meneküljek, fussak el, el innen, ahol gyilkoltak, az eszem pedig így válaszol: mégis hova? És kihez? Eddig Rayjel voltam. Ha meg akart volna ölni, már megtette volna.

Kihúzom magam, és odasétálok hozzá.

Gödörben - 8. fejezet - Beszélgetések

– Szóval… Hajtóvadászat, indiánok meg vérszomj – veszek egy nagy levegőt, miközben összegzem az elkövetkezendő napokat.

– Igen – válaszol Ray. – De mondom, itt biztonságban vagyunk, csak ne hagyjuk el a házat és a kertjét.

– De én el szeretném hagyni! – csattanok fel. Érzem, hogy elönt a pánik.

Mély levegő, be-ki, be-ki, ahogy tanultam. Be-ki.

Hiányzik a régi életem. Az, ahol normálisan beszáríthatom a hajam, van egy franciaágyam, az emberek kedvesek velem, és mellesleg senki sem akar megölni. Nem úgy, mint az utóbbi hat napban.

Be-ki, be-ki.

Saját szoba, körömlakk, család, csókok, könnyed, gondtalan élet.

Be-ki, be-ki.

Gyilkosok, kígyók, vér. A szüleim talán már kerestetnek… Vagy elindultak haza!

Be-ki…

Ray szembefordul velem, megragadja a vállaimat.

– Nyugodjon meg, Miss Kinsey.

Be-ki, be-ki.

– Próbálok – fújok ki egy újabb adag levegőt. – De elég nehéz így, hogy… Én csak…

Nem tudom, Ray mit láthat az arcomon, de felkiált.

– Ne, Miss Kinsey!

– … haza akarok menni!

Megjelenik a szobám képe a fejembe, halvány barackszínű falaival, a poszterekkel, fotókkal a haverjaimról és Joshról. Hirtelen éles fájdalom hasít a szívembe, összegörnyedek, könnyek szöknek a szemembe. Hallom, hogy Majonéz felnyüszít.

– Ne – nyögöm ki. – Mi ez? Miért történik velem ez?

Gödörben - 7. fejezet - Betegszoba

Tüsszögni kezdek, és kinyitom a szemem. Valami éles-szúrós szag áramlik felém, majd egy fehér csík mozdul meg az arcom előtt. Fel akarok emelkedni, de a fehér csík lecsap a vállamra, és óvatosan visszanyom. A jobb karomat is lefogja.

– Maradjon nyugton, Miss Kinsey, ne mozogjon. És próbáljon meg ébren maradni, ez nagyon fontos!

– Ray… – nyöszörgöm. – Hányingerem van.

– Igen, de maga erős kislány, és kibírja. Ahogy ezt is, talán egy kicsit csípni fog –mondja, és a jobb karomnál matat.

– Nem vagyok… – kislány, akarom mondani, de ekkor fájdalom hasít a karomba, és iszonyatosan csípni kezd. Felkiáltok.

– Nyugalom, Miss Kinsey, tudom, hogy ez most egy kicsit fáj, de fontos – csuklik el Ray hangja. Egy pillanatra elhallgat, majd ingerülten folytatja. – Hogy nézett ki az az istenverte kígyó?!

– Kígyó? Milyen kígyó? –nyögöm, és megpróbálok Rayjel maradni, ahogy kérte.

Gödörben - 6. fejezet - Délutáni séta

Mikor felébredek, már vagy dél lehet. Majonéz úgy döntött, megbocsájtja nekem az előző esetet, és mellém kuporodott a kanapéra. Ránézek a mobilomra, amit a dohányzóasztalon hagytam, és megállapítom, hogy egész jól tippeltem. Ez a harmadik napom a Gödörben, és tizennyolc perc múlva dél.

Megpróbálok anélkül kimászni a kutyám mellől, hogy felébredne, ami elég nehéz, tekintve, hogy az oldalát teljesen a hasfalamnak nyomta. Nyilván fel is ébred, amikor megmozdulok, vet rám egy lapos pillantást, majd miután kimászok mellőle, folytatja az alvást. Bevánszorgok a fürdőbe, felmérem magam a tükörben, és megállapítom, hogy a hajam megint egy szénakazal, meg úgy általánosságban eléggé lestrapált látványt nyújtok. A ruháim meg totál koszosak. Nincs mit tenni, leveszem a felsőm és a nadrágom, azzal az elhatározással, hogy most azonnal kimosom őket.

Gödörben - 5. fejezet - Üvegdarabkák

Még mielőtt totál kiakadnék, és visítani kezdenék a házigazdám holtteste felett, megkapaszkodok abban az utolsó gondolatomban, hogy meg kéne nézni, lélegzik-e. Csekély elsősegélyes tapasztalataim alapján szerencsés volt. Úgy tűnik, Holmes nem halt meg, csak elájult, miközben a rózsaszínű kendőmet próbálta megszerezni. Legyűröm a kétségbeesésemet meg a hányingeremet, és teszem, amit tennem kell.

EVS, avagy ezt csinálom bizony

Egy ideje már biztosan gondolkozol azon, mégis mi a túrót keresek és csinálok én Olaszországban, mikor éppen nem szép tájakról posztolok képet az Instára vagy az olaszokról osztom az észt, szóval most megírom.

Az EVS

Nos, a helyzet az, hogy az EVS-sen keresztül mulatom itt az időt. Hogy mi az az EVS? European Volunteering Service, azaz európai önkéntes szervezet vagy valami hasonló magyarul. Az EVS az EU egyik mobilitási programja, meg egyéb blabla, amit elolvashatsz a hivatalos honlapján. Én azért döntöttem úgy, hogy kipróbálom, mert ez egy visszautasíthatatlan ajánlat, ha a) fiatal vagy, és huzamosabb ideig szeretnél külföldön élni, de viszonylag nagy biztonságban és elrendezett környezetben, esetleg b) éppen befejezted a tanulmányaidat, és nem tudod, mi szeretnél lenni, ha „nagy” leszel vagy c) úgy érzed, változásra van szükséged, sőt, ne adj Isten, d) a szociális munkának van valamilyen ága, amely nagyon érdekel, és amiben részt véve szeretnéd jobbá tenni a világot.

Nekem a fentiek kombinációja adta a motivációmat, egy kis nem férek a bőrömbe érzéssel vegyítve, amit az okozott, hogy egy időben nem szerettem a bőrömben lenni. (Ironikus módon, mivel ez az egész jelentkezéses folyamat az EVS-nél eléggé hosszú tud lenni, pont akkor állt helyre minden, mikor el kellett hagynom a „bőrömet”. Az élet már csak ilyen.)

Az önkéntes-szervezésem

Sokféle önkéntes létezik. Van, aki hátrányos helyzetűeknek segít, van, aki menekültekkel foglalkozik, megint más az idősek mindennapjait teszi szebbé vagy éppen gyerekeknek talál ki játékokat. Nos, én nem ilyen vagyok. 

Itt éppen azt mutatom, hogy honnan jöttem,
és közben úgy viselkedem, mint egy felnőtt.
Csak ez utóbbi nem látszik.

Én egy kis szervezetnek segítek a kommunikációs és egyéb ügyeiben. A szervezet neve InCo (interkulturalitás és kommunikáció), ahol négy kedves és elfoglalt nő segít azoknak a fiataloknak, akiket érdekelnek a mobilitási programok. Az InCo foglalkozik az EVS-sel és még egy önkéntes programmal, az MTV-vel; asszisztál a (majdani) au paireknek; cserediákprogramokat bonyolít le, és más önkéntes szervezetek programjaiba is besegít. Éppen ezért van az, hogy én és az önkéntes társam, S., beleláthatunk egy kicsit mindenbe. Segítettem már a promócióban[1], meetingeken[2], gyártottam posztert, szórólapot, videót[3], becsatlakoztam más szervezetek munkájába például játékok szervezésével[4] vagy fényképek készítésével, hamarosan pedig egy interkulturális uzsonnát tartok majd egy ukrán lánnyal vállvetve, valamint élőkönyv leszek egy vásáron, elmesélve az érdeklődőknek, mi a fenét is keresek itt (még nincs címem, ami elég kínos). 

Szóval, eléggé változatos tud lenni ez a meló, bár néha vannak üresjáratok és csendes napok a számítógép előtt, amikor csak a Facebook oldalunkat kell kezelnem, de megint máskor meg három megbeszélésen kéne lennem egyszerre. Amit nagyon szeretek, hogy egyre több kreatív (és kocka:D) feladatot kapok, valamint mivel az InCo-nak sok más szervezettel van kapcsolata, változatos projektekben vehetek részt, és ami még fontosabb szociális szempontból: sok-sok önkéntest megismerhetek. Hasznos, ha az ember bulizni akar!

Nekik például elutazás előtti trainingjük volt.
Kivéve a balszélső nőt, aki az egyik főnököm,
valamint a jobbszélsőt, aki én vagyok.

A generációs ház

Emellett az öreg néniknek is be kell segítenem. Egy generációs házban lakok, ami azt jelenti, hogy az alattam lévő alsó két szinten idős nénik élnek egyfajta öregek otthonában, nekem meg heti egyszer két órára le kell caplatnom hozzájuk, és szórakoztatni őket. Kivéve, hogy ez eddig nem nagyon történt meg, mert az első két hónapban non parlo italiano molto bene, és emiatt az egyetlen idős néni, akinek társasághiánya van péntekenként, azonnal leírt engem. Szóval azóta keresztrejtvényeket másolok át óriásivá, hogy valamikor majd játszanak velük, és a gondozóikkal beszélgetek néhány mondatot (olaszul, szóval nem valami gördülékenyen).

Amúgy egy átlagos hetem így néz ki:

• hétfő délelőtt szabad vagyok, délután kettőtől ötig pedig az irodában húzom az igát,
• kedden, szerdán és csütörtökön kilenctől ötig dolgozom, öttől majdnem hétig pedig olaszórám van,
• pénteken pedig délelőtt dolgozom egyig, majd hazajövök, hogy négytől hatig az alattunk élő öreg nénikkel ne legyek,
• a szombat és a vasárnap pedig elvileg szabad, néha pedig rugalmas. :)

Kivéve, amikor tök másképp néz ki, például ezen a héten, amikor:

• hétfő este volt olaszom, mert áttették,
•  kedden ellógtam az olaszt, mert tróger vagyok és nem tanultunk újat[5],
• szerdán szabad napom volt, amit Veronában töltöttem,
• ma nem voltam az öreg nénikkel, mivel egy meetingen kell hamarosan lennem helyette,
• szombat délelőtt pedig egy trainingen leszek, ahol videóvágást tanulok majd, amely egy olyan projekthez kell, amibe besegítek a közeljövőben.

Szóval, eléggé változatos itt az életem, még akkor is, ha csak a „munkát” nézzük. Szerencsére! :)

---

[1] Igen, beszédet mondtam. Igen, olaszul. Igen, néha visszaváltottam angolra, de még csak alig két hónapja vagyok itt, jó?

[2] Különböző trainingeket tartunk azoknak, akik elmennek önkénteskedni vagy épp visszatérnek a projekt után

[3] Csak egyperces volt, de elég menő! :D

[4] Oké, eddig csak egy játék volt, de lesz majd több is.

[5] Bár nem beszélek olaszul, eléggé sokat megértek, csak az agyam blokkol le, hála annak, hogy a gyors és választékos dumáláshoz szoktattam. Igen, a szleng is egy választás! :D

Gödörben - 4. fejezet - Vigyázz, mit kívánsz!

Rohanok, ahogy a lábam bírja, majd észlelem, hogy rossz irányba, és irányt váltok. Szerencsésen kiérek az tábor szélére, amikor a kutya fészkelődni kezd a kezemben, és a legnagyobb döbbenetemre leugrik a földre, majd rohanni kezd, mintha semmi baja nem lenne. Felkiáltok, és követem.

Nem tudom, hogy jó irányba megyünk-e, de a kutya annyira sprintel, hogy csak a bozótból ki-kibukkanó fehér fejét látom, aminek olyan a színe, mint valami tojásé. Vagy még inkább majonézé, nem teljesen fehér, kicsit sárgás, el is határozom, hogy Majonéznek fogom hívni, és megtartom. Vagy megkeresem a gazdáit. De inkább megtartanám, olyan puha a szőre. És fehér. Mindig is szerettem volna egy fehér kiskutyát, de anya nem engedett állatot a házba. Még a végén annyi a perzsaszőnyegnek. Nem mintha nem tudná pótolni.

Néha beleakadok egy-egy ágba, de a saját ruháimban sokkal könnyebb futni, mint a zöld göncben, már csak ezért is megérte lecserélni. Eszembe jut, hogy nem ártana figyelni, követnek-e, párszor hátranézek, de nem látok vagy hallok senkit. Csak én és a kutya.

Budapest!, avagy így reagálnak a külföldiek, mikor megtudják, hogy magyar vagyok

Amióta Olaszországban vagyok, cirka hatezer-nyolcvanötször kellett elmondanom, hogy Magyarországról jöttem. Bár nem minden külföldi reagál erre a tényre látványosan, sőt vannak, akik egészen letojják, van néhány nagyon jellemző reakció és embertípus is. Például ott van a…

„Budapest!”, azaz a Lelkes Turista

Reakció numero uno csak egy szóból áll, a lelkesedés összes lehetséges skáláját magába sűrítve. Azok, akikben elindít valamit Magyarország neve, leggyakrabban a fővárosra asszociálnak róla, általában jártak is ott, és persze szerették. Ennek ellenére még mindig meghökkentő, amikor nagy nehezen angolul/olaszul kinyögöm, honnan jöttem, és válaszként az imádattól felhevülten a képembe kiáltják Budapest nevét.

A Nyelvtanuló

Ez a típus ritkább, és mindig lesokkol. Például képzeld el az alábbi szituációt:

• szombaton,
•  reggel háromnegyed kilenctől dolgozol,
•  ami az jelenti, hogy héttízkor keltél,
• SZOMBATON,
• körülötted mindenki olaszul dumál a meetingen,
• te alig tudsz olaszul,
• megpróbálsz nem bealudni (mondtam már, hogy szombat meg héttíz?),
• megpróbálsz értelmes fejet is vágni, hogy ne látszódjon, amikor épp nem tudod követni a párbeszédet,
• megpróbálod követni a párbeszédet, mire hülye koncentrálós fejed lesz, mire észreveszed, hogy egy idő után a főnököd/más empatikus emberek aggódva tekintgetnek feléd,
• megint visszatérsz arra, hogy ál-értelmes fejet vágjál be nagy energia befektetés árán,
•  szóval ebben a helyzetben egyszer csak megkérdezik tőled, honnan jöttél,
• mire benned összegabalyodnak az angol szavak az olasz szavakkal, és furcsa násztáncot járnak,
• azért kinyögöd, hogy Magyarország, meg minden, és büszke is vagy magadra, hogy sikerült, mindegy, melyik nyelven…

Na, és ekkor a képedbe üvölt a veled szemben ülő srác, hogy:

Hogy vagy? EGÉSZSÉGEDRE!

Ami többszörösen összezavar, mert a) éppen nem magyarul gondolkozol, b) a munkahelyeden sosem hallottál magyar szavakat, ráadásul c) ugye az akcentus is egy faktor…

És ez így időről időre előjön. Például ott volt az idős bácsi, aki „Jó estét!”-tel köszönt, majd kiderült, hogy magyarok az unokatesói. Vagy a csaj, aki együtt lakott egy magyar emberrel, aki megtanította néhány nem túl szép, ám annál gyakrabban használt kifejezésre. Vagy éppen azok az emberek, akik úgy döntenek, én leszek a magyar tanárjuk. (Ekkor tudatosodott bennem, hogy néha már akcentussal beszélem az ANYANYELVEM.)

De azért mind cukik a maguk módján.

A magyar nyelv könnyű... mondta eddig...
soha... senki...

A „Jézusomdenehézanyelved”

Aztán ott a másik véglet, aki nem kihívásként, hanem akadályként tekint a gyönyörű magyar nyelvre. Ő az, akinek elkerekedik a szeme, mikor meghallja a bűvös szót, majd elfehéredve megjegyzi, hogy a magyar nyelv nehezebb, mint a japán, ezt mindenki tudja. Aztán megkérdezi, én hogy tudtam megtanulni.

Nem tudom, valószínűleg az motivált, hogy ostorral vertek az oviban, amíg folyékonyan és választékosan beszélni nem kezdtem magyarul.

A Lengyel, Aki Azonnal A Barátod Lesz

Igen, ez is egy külön típus. Minden lengyel odavan a magyarokért, és minden lengyel azonnal a barátjaként kezel, mikor megtudja, hogy magyar vagyok. Ez egyrészt cuki, másrészt nagyon bizarr, mivel én nem vagyok a hirtelen kötődések embere.

Gödörben - 3. fejezet - Öltözködési nehézségek

Ray kilép utánam az ajtón, és becsukja maga mögött. Várakozva nézek rá, már elfelejtettem, merre kell menni az őrültek táborába. Elégedetten rám vigyorog, még biztosan az jár a fejében, hogy megint kioktathatott, majd megindul előre.

Emlékeim szerint elég messze vannak az indiánok, idefele jövet legalább fél órát futottunk – és az futás volt, nem séta. Úgy érzem, hosszú utunk lesz. Az aggodalmamat vele is megosztom, és miközben megpróbálom elkerülni, hogy az egyik ág arcon csapjon, látom, hogy mosolyog.

– Ó, nem vagyunk olyan messze, mint gondolja, Miss Kinsey. Idefele jövet tettünk egy kis kitérőt, ennyi az egész.

– Kis kitérőt?! Majdnem kiköptem a tüdőmet az alatt a kis kitérő alatt!

– Inkább köpje ki a belső szerveit egyesével, minthogy kövessenek vérszomjas barátaink.

Gödörben - 2. fejezet - Fegyverhasználat kezdőknek

Mr. Bennet rám mosolyog. Leginkább egy farkasra emlékeztet, és nem mondhatnám, hogy ez a gondolat megnyugtat. Bár azt hiszem, nagyobb gondjaim is vannak most Bennet vigyoránál. Mondjuk a kés, amit felemel, vagy az, hogy a nyakamat célzatosan az asztal közepén lévő tál felé kezdi nyomni. Felfedezem, hogy sötétvörös a belseje, és nem igazán lep meg.

Először reflexből visszarántanám a fejem. Bennet megérzi az ellenkezésemet, és megszólal:

– Ne aggódjon, Miss Kinsey, nem fog fájni. Szinte biztos vagyok benne, hogy ön méltó erre a feladatra. Mellesleg, menekülni sem tud, hiszen enyhén túlerőben vagyunk – teszi hozzá suttogva.

Trento, avagy a hely, ahol most élek

Nem tudom, hogy te is észrevetted-e (vagy, hogy így vagy-e vele), de ha már huzamosabb ideje vagyok valahol, hajlamos vagyok csak úgy elsétálni a dolgok mellett, mert annyira megszokom a közeget. Már két hete Trentóban élek, úgyhogy eljutottam arra a pontra, hogy valamennyire ismerem, viszont még nem tartok ott, hogy a fenti szomorú esemény és helyfelfogás bekövetkezzen – szóval most viszonylag tiszta képet tudok festeni neked Trentóról magáról.

Mielőtt idejöttem volna, bevallom őszintén, azon túl, hogy néha nézegettem a térképen, és átfutottam a Wikioldalát, nem sok energiát fektettem abba, hogy megismerjem a várost, úgy voltam vele, hogy hadd legyen meglepetés. Épp csak annyit tudtam, hogy a) gazdag régióban van b) egyetemváros, emiatt arra jutottam, hogy c) biztos nagy is. Valahogy azonban nem az.

Például ilyen fura a közlekedés

Trento maga különböző kisebb-nagyobb részekre osztható, mintha sok-sok kis falu kapcsolódott volna össze (ha jól tudom, ez is történt). Én Velában lakok egy intergenerációs házban (ez is érdekes dolog, amikor jobban belevetem magam, írok majd róla). Vela eléggé gazdagnak tűnik, szépek a házak, biztonságos a környék, és körülöttünk ott vannak a hegyek, amik minden reggel és minden este lenyűgöznek.

Vela - minden reggel ezt látom :)

Ami viszont nem, az a tömegközlekedés. Pest eléggé elkényeztetett (innen is csókollak, éjszakai járat!), ezt tudom, de azért erre nem számítottam. Velába a cetrumból a 6-os busszal lehet eljutni. Kivéve este kilenc után és vasárnap, akkor ugyanis ilyen busz nem jár. Kétszer meg is szívtuk a lakótársammal (egyszer este, egyszer pedig hétvégén), így az amúgy 10 perces haza utat 45 perc alatt kellett lesétálnunk. Aztán az egyik ismerősünk felvilágosított, hogy ilyenkor a 2-es busz veszi át a 6-os helyét (miért? A 6-os a centrumig közlekedik, mi a fenéért nem engedik tovább? Az a tíz perc már nem mindegy? Totál nem logikus. Már így egyáltalán nem.), szóval azóta azt használom.

Szerencsére eddig ez volt a legnagyobb problémám

Amúgy ugyanis a hely csodás. A belváros központi magja a Piazza Duomo, amely lélegzetelállítóan gyönyörű, és amelynek a szökőkútja önálló életet él, kicsit olyan, mint a Fúriafűz a Harry Potterből. A barátaimmal eltöltöttünk mellette ülve egy nyugodt és szép ebédet, egészen addig, míg a kút meg nem unt minket, és hirtelen le nem fröcskölt vízzel. Szó szerint adott nekünk egy zuhanyt. És nem is kicsit.

Az őrült szökőkút

A Piazza Duomo mögött van a másik kedvenc helyem, egy kicsit eldugottabb terecske, enyhén brit hangulatú házakkal, és egy olyan fapaddal, ami szinte perverz módon kiált utánam, hogy „gyerünk, ez az, hozz egy könyvet, és olvass rajtam!”, és persze én ezt is fogom tenni, amint lesz időm.

Brit hangulatú házak

A város másik látványossága a kastély. Annyira szerencsés időpontban érkeztem, hogy szinte azonnal megnézhettem, ugyanis valami ünnep volt, és ingyenes volt a belépés, akárcsak a múzeumokba. A kastély nagyon szép, a kilátás még szebb, eléggé beleszerettem, ahogy abba a ténybe is, hogy lehet itt látni egy MUMIFIKÁLT KISKROKODILT. Igen, jól olvastad. MUMIFIKÁLT KISKROKODILT.

KISKROKODIL

Emellett a helyi múzeum, a Muse is fantasztikus, új, friss és modern, interaktív megoldásokkal vegyítve. Természettudományos múzeum, amely a Föld történetének összes korszakát végigveszi, és egy olyan szintje is van, amely leginkább a Csodák Palotájára emlékeztetett. A Muse mellett van a Palazzo, azaz a palota, ami más, mint a Castello, mert míg a kastély nagy és szép, ez leginkább csak van, valami furcsa és megmagyarázhatatlan borászati-mezőgazdasági kiállítással. De hát szegényke nem tehet a hiányosságairól, ahogy azt a kedves kiállítást felügyelő néni elmondta nekem, annak idején eléggé széjjelszedték, úgy kellett megmenteni.

Ja, igen, az emberek nagyon kedvesek

Eddig bárhol jártam, még nem találkoztam kifejezetten gonosz vagy bunkó emberekkel, sőt. Ez az a város, ahol a bankban dolgozó ürge mindent lelkiismeretesen elmagyaráz, sokat mosolyog, és szabadkozik, amiért, nem tud jobban angolul. Ahol a csapos búcsúzás előtt előkapja a limoncellót, és ad a csapatnak egy grátiszkört. Ahol a fagyiárus, mikor nem tudsz dönteni, megkóstoltatja veled a jelöltjeid (végül persze az elsőnél maradtam).

Trento - kilátás a Castelloból

Emellett ami feltűnt még, hogy Trento eléggé interkulturális, és nyitottak is erre az emberek. Nyilván torz képet kapok a városról a helyzetemből adódóan, hiszen önkéntesként többnyire az önkénteseket vagy az önkéntesek ismerőseit ismerem meg, de az bizonyára sokat jelent, hogy az egyik olasz ismerősöm (önkéntesként) olaszra tanítja azokat a migránsokat, akik itt akarnak letelepedni. Valamint baromi sok külföldi dolgozik itt önkéntesként vagy tanul az egyetemen, így eléggé diverz a város, amit leginkább este érzékelek, mikor beülünk valahova, és beszélgetünk másokkal is.

Mivel tudom, milyen most otthon a helyzet, és tudom, ez sokaknak megfordul a fejében, leírom: nem, itt nem olyan a bevándorlók helyzete, mint Magyarország necces részein. Ahogy eddig észrevettem, Trento inkább úti cél, mintsem átjáró egyik helyről a másikra, szóval semmilyen tömeg vagy feszültség nincs.

Ráadásul a város is élhető

Leszámítva a tömegközlekedésbeli hiányosságokat (amiket annak a számlájára írok, hogy sokaknak autója van, gyakran minket is az egyik olasz ismerősöm furikáz kis sárga autójával) Trento nagyon élhető. A kedves emberek mellett az egész úgy van kalibrálva, hogy jó legyen. Például önkéntesként egy évre kaptunk tömegközlekedési kártyát, amely nemcsak Trentoban jó, hanem az egész régióban (sevizio civile) – pusztán 4 euróért! A helyieknek ez persze drágább, de engem kellemesen meglepett (még akkor is, ha a fogadószervezetem fizette). De ezzel egy időben teljesen ingyenes mindenkinek a könyvtárba való beiratkozás, ahol nemcsak könyveket és filmeket lehet kikölcsönözni, de (ezt kapd ki!) ebookokat is! Totál le voltam nyűgözve, mikor ezt meghallottam. Az egész rendszer úgy működik, hogy kapsz belépési lehetőséget, mikor beiratkozol, otthon letöltöd, ami tetszik, és van 14 napod elolvasni, utána a fájl törlődik, hogy ne lopd el vagy ilyenek. (Még szerencse, hogy hoztam az ebook olvasóm!)

Trento amúgy eléggé jó helyen van

A hegyekről már írtam (alföldi lányként szinte nevetséges módon lenyűgöznek), de arról még nem, hogy bizony tavak is vannak a környéken. Egyik nap például az egyik olasz ismerősöm nyaralójába mentünk át, Ischiába, a Lago di Caldonazzo mellé. Erről a nyaralóról kell írnom néhány szót, mert ha valaha is fogok romantikus regényt írni, akkor tutira benne lesz a pepita változata. A nyaraló egy kis ház, egyetlen szobával és egy nyitott, ámde árnyékos ebédlővel. A szoba ablaka a tóra néz, ha az ember belefekszik az ágyba, gyönyörködhet a kékes-zöld vízben. Egy szinttel lejjebb (ahova egy kicsit meredek lépcső vezet, és ahova illuminált állapotban nem mernék lemenni, ugyanis egy kisebb, ámde meredek leejtő szélén van) található a mosdó-fürdőszoba, szóval nyáron-kora ősszel ez egy tökéletes hely chillelni a barátaiddal vagy andalogni a szerelmeddel. Arról nem is beszélve, hogy egy kivi lugason keresztül lehet megközelíteni. KIVI LUGASON KERESZTÜL. Mennyire olaszos ez?

Lago di Caldonazzo

Kilátás az "ebédlőből"

40-60 perc vonatút kell ahhoz, hogy Bolzanóba érj. Itt sajnos csak egy fél napot töltöttem el (egy projekt-megbeszélésen voltam, utána pedig körbenéztem a városban), de azért halovány benyomásom így is van róla. Más hangulatú, mint Trento, meglepő módon valahogy Nyíregyházára emlékeztetett (pedig lehet, hogy nem is hasonlítanak). Ez is hegyekkel van körbevéve (nem ezért emlékeztetett természetesen Nyíregyházára), szűk utcái és kedves házai vannak (valószínűleg ezek emlékeztettek Nyíregy belvárosára). Nagyobb város, mint Trento, pörgősebb is talán, nem olyan otthonos, de több a bolt, és az emberek két nyelven beszélnek: olaszul és valamilyen izéül, amit németnek neveznek, de a német lakótársamat nem emlékeztette az anyanyelvére. Legalábbis nem teljesen.

Bolzano

Meg ez is

Kábé egy óra autóútra van a Garda tó, egészen pontosan annak a csücske, Riva del Garda. (De ha olyan király tömegközlekedési kártyád van, mint nekem, azzal is elmehetsz oda teljesen ingyen!) Sajnos a településen nem volt időm körbenézni, de a tó maga lenyűgöző. Amolyan szürreálisan gyönyörű: olyan kékes-zöld pompával csillog, mint a legtisztább tenger, és közben körülötte mindenhol hegyek merednek a magasba (persze, hogy meg akarom mászni őket).

Ez meg Riva

Riva-Riva

Riva-Riva-Riva

Riva meg én

Szóval, eddig minden idilli és csodás. Mielőtt túl sokadjára írnám le a „gyönyörű”, a „lenyűgöző” vagy a „lélegzetelállító” szavakat, be is fejezem ezt a posztot. Hamarosan jelentkezem a helyi kajákkal. ;)[1]

---

[1] Vagy valami más témával, ha ahhoz lesz kedvem.

Meggie instaföldön

Már több, mint egy hete Trento utcáit koptatom csinos, ámde lapos talpú cipőimmel (oké, nem mind csinos), és annyit már az elején megállapítottam, hogy ennek bizony meglesz az a negatív hatása, hogy különböző képekkel árasztom el a blogomat, mert ez a hely csodás.

Mármint egyszerűen gyönyörű.

kilátás a kastélyból

a főtér

Nem mondom, hogy nincsenek átlagos vagy éppen csúnya részei, itt is láttam ugyanis ipari vagy éppen irodaházakkal dúsított területet. De a belvárosa egyszerűen elbűvölő, és a külső területeken is látni bájos dolgokat. Ma például Gardolóban jártam, ami Trento egyik része, és ott botlottam bele ebbe a helybe:

Ez egy egyszerű kajálda, félig nyitott, padok vannak ott, és állítólag nem is mindig üzemel, most csak a helyi fesztivál miatt nyitott ki. Viszont ami bájosan lenyűgöző, hogy ezt a könyvvel, írással, olvasással kapcsolatos dekorációt a helyi iskolában tanuló gyerekek készítették a tanárokkal (a könyvekre rá is írták a nevüket). Nekem is kell egy ilyen a szobámba! :)

Amúgy pedig jelentem, azért, hogy ne árasszam el a blogomat pusztán képekkel és nulla egyéb tartalommal, regisztráltam instagramom. Oldalt láthatjátok a képeimet, amúgy pedig alias.megsmith néven találtok meg. Aztán csak óvatosan, nehogy képtúladagolásotok legyen! ;)